Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


szellemi táplálék

halassziv.jpg

Mennyei prófécia (James Redfield)

A Peruban fellelt kézirat, amely Krisztus előtt 600 körül keletkezett arámi nyelven, azt jósolja, hogy az emberi társadalomban a XX. század utolsó évtizedeiben óriási változások fognak lezajlani. Ez lesz a tudat reneszánsza. A kézirat tanításai jellegükben nem vallásosak, hanem spirituálisak, valami újat fedezünk fel ezen a bolygón az emberi élettel, az élet értelmével kapcsolatban és ez gyökeres változást idéz elő az emberi kultúrában. A mű fejezetekre oszlik és mindegyik egy-egy, az élettel kapcsolatos felismerésről szól. Ebben a korszakban, az emberiség sorban eljut majd ezekhez a felismerésekhez, egyikhez a másik után, míg végül eljutunk egy tökéletesen spirituális kultúrához a Földön. Rávilágít továbbá, hogy az ezzel a tárgykörrel kapcsolatos keleti és nyugati gondolatok, vallási tanítások egy magasabb rendű igazsággá integrálhatók. Megmutatja, hogy a nyugatnak igaza van, amikor fejlődésről, egy magasabb szint eléréséről beszél. Ám a keletnek is igaza van, amikor hangsúlyozza, hogy az egó - önző - hatalmától meg kell szabadulni „Teljesebb tudatra kell szert tennünk, belső kapcsolatot kell létesíteni a belül lakozó Istennel, a lelkiismeretünkkel, mert csak egy ilyen biztos iránytűvel haladhat a fejlődésünk előre felé…”

Részlet a könyvből: Az energia

„…Valamikor a második ezredforduló tájékán, jósolta a szöveg, az emberek felfedezik az energia egy új formáját, amely a lényegét képezi minden létező dolognak, és kisugárzik mindenből, beleértve saját magunkat is. A Kézirat azt állította: ennek az energiának az érzékelése azzal kezdődik, hogy az ember mind érzékenyebbé válik a szépségre. A Kézirat később elmagyarázza részletesen is – mondta Sarah -, de összefoglalom röviden. A szépség érzékelése barométer, amely jelzi, milyen közel járunk ahhoz, hogy ténylegesen érzékeljük az energiát. Ez nem véletlen: aki egyszer is érzékelte már, az tudja, hogy ugyanabban a kontinuumban található, ahol a szépség. − Ez úgy hangzik, mintha maga már látná. A feszélyezettség legcsekélyebb jele nélkül nézett rám. -Igen, látom – felelte -, de előbb ki kellett fejlesztenem a szépségérzetemet. − De hát hogy lehetséges ez? A szépség nem relatív? Megrázta a fejét. - Az, hogy mit tekintünk szépnek, valóban különböző. Azok a jellemzők azonban, amelyeket a szépnek tartott dolgokhoz kapcsolunk, azonosak. Gondolja csak végig. Ha valami szépnek mutatkozik, akkor intenzívebb a jelentése, élesebb, élénkebb színekben érzékeljük, nem igaz? Kiválik, kiragyog a többi dolog közül. Mintha fényforrásként működne a többi, kevésbé vonzó tárgy között…”